Két restaurált magyar film a világ legnagyobb animációs fesztiválján

Kovásznai György frissen felújított kultfilmjét, a HABFÜRDŐ-t és Jankovics Marcell formabontó klasszikusát, a FEHÉRLÓFIÁ-t is bemutatja az animációs filmek nagy presztízsű szemléje, a június 14-én kezdődő Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál.

Az Annecy Classics elnevezésű válogatásában az animációs film történetének felejthetetlen alkotásait vetítik.

Kovásznai György (1934-1983) egész estés filmje, az 1980-ban bemutatott Habfürdő az egyik legkülönlegesebb színfolt a hazai és a nemzetközi animációs palettán, s mára komoly rajongótáborra tett szert. Elkészültekor radikálisan szembement a korszak gyerekeknek készült, klasszikus irodalmi alapanyagból készült rajzfilmjeivel. A 80-as években játszódó, felnőtt  közönségnek készült, több műfajt ötvöző zenés filmet a bemutatásakor a nézők értetlenül fogadták, a szakmát is megosztotta, és pár hét után lekerült a mozik műsoráról.

Ugyanakkor avantgárd stílusa a mai napig hatással van a fiatal animációs alkotókra. A Habfürdő teljeskörű, 4K felbontású restaurálása 2021-ben valósult meg a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és a Filmlabor igazgatóságok munkatársainak részvételével, az ACE (Európai Filmarchívumok Egyesülete) és a Creative Europe támogatásával; a film operatőre, Lossonczy Árpád és zeneszerzője, Másik János közreműködésével.

A kultfilm május 27-től a magyarországi mozikba is visszatér a Pannónia Entertainment forgalmazásában.
40 évvel ezelőtt mutatták be a hazai mozik Jankovics Marcell egész estés filmjét, a Fehérlófiát, amelyet az 1984-ben Los Angeles-ben megrendezett animációs olimpián minden idők legjobb 50 filmje közé választottak. A film cselekménye az avar, hun és magyar mondavilág jelképtárából építkezik, szereplői kozmikus-természeti archetípusokat jelenítenek meg. A rendező formabontó filmjében a pazar színvilágú, álomszerű képek folyamatosan egymásba alakulnak, ornamentikus, geometrikus mintázatokba rendeződnek.

A Fehérlófia teljes körű, 4K felbontású digitális restaurálása és világforgalmazása a Nemzeti Filmintézet és a Los Angeles-i Arbelos Film együttműködésében valósult meg, ennek köszönhetően újra világszerte bemutatták.

Bővebben a fesztiválról

Habfürdő trailer:

Habfürdő restaurálási werkfilm:

Fehérlófia trailer:

Jankovics Marcell a Fehérlófiá-ról:

Megosztom