Kezdődik a cannes-i filmfesztivál

A cenzúrázatlan TANÚ és magyar diplomafilm a hivatalos válogatásban, Ugrin Julianna a „Producer on the Move”. Jancsó Miklós, Makk Károly és Fábri Zoltán alkotásait követően idén már negyedik alkalommal hívtak meg a Filmalap által restaurált magyar klasszikust a cannes-i filmfesztivál „Cannes Classics” című hivatalos programjába.

Bacsó Péter 1969-ben forgatott A TANÚ című filmjével, a magyar rendszerváltás után 30 évvel egy olyan magyar film gazdagítja a cannes-i műsort, amely a leváltott szocialista diktatúra szimbólumává vált. Az elkészítése után tíz évre dobozba zárt alkotást 1981-ben vetítették először Cannes-ban, és ezután 32 országban mutatták be. A fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan korabeli kópia alapján, a digitális technika segítségével lehetővé vált az eredeti változat rekonstrukciója. A kivágott jelenetek negatívjait a Mafilm fóti telepén selejtezésre ítélt filmtekercsek között találták meg a szakemberek, és hiánytalanul be tudták illeszteni a filmbe. Mindennek köszönhetően most kiváló minőségben lesz látható az eredeti, cenzúrázatlan változat.
A május 17-i cannes-i vetítés különlegessége lesz, hogy Bacsó Péter özvegye, Hudák Ilona az 1981-es vetítés után ismét részt vesz A tanú bemutatóján a fesztiválpalotában.
A tanú teljeskörű restaurálása a Filmalap igazgatóságaiként működő Filmarchívum és Filmlabor közös munkája, 30 szakember részvételével és a Magyar Operatőrök Társasága közreműködésével valósult meg. A Filmalap kezdeményezéseként 2017-ben indított hosszútávú filmfelújítási programnak köszönhetően évente 25-30 magyar klasszikus film teljeskörű restaurálása készül el.

Bővebb: A szocialista szellem vasútján – Fazekas Eszter, Magyar Nemzeti Filmalap-Filmarchívum filmfelújítási menedzser írása
Előzetes >>

Moldovai Katalin AHOGY EDDIG című rendezői diplomafilmje a Cinéfondation válogatásban versenyez, mely a filmes egyetemek legjobbjait vonultatja fel. A 24 perces alkotás a Budapesti Metropolitan Egyetemen készült, története során egy idős nő életébe pozitív fordulatot hoz egy tragikus hír.
Az Ahogy eddig főszerepeiben Venczel Vera és Tóth Ildikó látható. A film Tóth Krisztina azonos című novellájából készült, a forgatókönyvet Moldovai Katalin Palóczi Zitával közösen jegyzi, az operatőr Táborosi András volt, a vágó Soltész Orsolya, a gyártásvezető Makkos Zsófia. A diplomamunka során Moldovai Katalin témavezetője Balogh Zsolt volt.

Bővebb: „ A féltékenység, a szerelem, a halál mindenhol ugyanolyan ” – Interjú Moldovai Katalinnal
Előzetes >>

20 országból 20 producer – A nemzeti filmpromóciós szervezeteket tömörítő European Film Promotion (EFP) fiatal és ígéretes producereket mutat be a nemzetközi filmszakmának Cannes-ban. A háromnapos szakmai találkozóra 20 producer, köztük Ugrin Julianna kapott meghívást. A „Producers on the Move” programon a Filmalap nemzetközi igazgatóságának EFP-tagsága révén vehetnek részt magyar producerek. Eddig többek között Bereczki Csaba, Angelusz Iván, Petrányi Viktória, Pusztai Ferenc, Sipos Gábor, Stalter Judit, Taschler Andrea és Gyárfás Eszter volt a nemzetközi szakmai fórum magyar résztvevője.

Bővebb: A közönséget is rá kell nevelni a dokumentumfilmekre – Interjú Ugrin Juliannnával.
A Filmalap nemzetközi értékesítési részlege, a HNFF World Sales a cannes-i filmvásáron jelen lesz a legújabb magyar filmekkel. A hagyományokhoz híven a cannes-i filmfesztivál szakmai közönségét ismét várja az „International Village” Magyar Pavilonja naprakész információkkal a magyar filmiparról, egri borokkal és Tikkadt Szöcske italokkal.

SAJTÓKÖZLEMÉNY
Magyar Nemzeti Filmalap
2019. május 14.