Bemutató: 2019. május 16.
Forgalmazó: Cirko Film
VajdaM
Kezdődik a cannes-i filmfesztivál
A cenzúrázatlan TANÚ és magyar diplomafilm a hivatalos válogatásban, Ugrin Julianna a „Producer on the Move”. Jancsó Miklós, Makk Károly és Fábri Zoltán alkotásait követően idén már negyedik alkalommal hívtak meg a Filmalap által restaurált magyar klasszikust a cannes-i filmfesztivál „Cannes Classics” című hivatalos programjába.
Országos Természet- és Környezetvédelmi Filmnapok
Idén immár harmadik alkalommal, május utolsó, Gyermeknapi hétvégéjén, 2019. május 25-26-án (szombat-vasárnap) – ezzel kapcsolódva a gödöllői Természetfilm Fesztiválhoz – ismeretterjesztő dokumentum- és természetfilmek ingyenes vetítésével várjuk az érdeklődőket. Miskolc Művészetek Háza, Béke Art Moziterem
Változatos történelmi filmterveket fejleszt a Filmalap
A történelmi játékfilm program nyertesei a Filmlap támogatásával és tapasztalt szakemberek közreműködésével fejlesztik forgatókönyveiket, melyek a magyar történelem legizgalmasabb korszakaiban játszódnak, történelmünk legnagyobb alakjai körül forognak és sorsfordító pillanatokat idéznek meg. A Filmszakmai Döntőbizottság filmtervenként 2,5 millió forinttal támogatja a
fejlesztést. Ezúttal bemutatjuk a 14 történetet.
Véget ért a „Legjobb” forgatás
Május 3-án ért véget Grosan Cristina első mozifilmjének forgatása. A legjobb dolgokon bőgni kell című film Stalter Judit producer vezetésével, a Laokoon Filmgroup gyártásában, a Filmalap Inkubátor Programjában készül. Farkasok, repülő kiwik, egy halott rokon, üvöltöző iker babák és hatalmas buborékok is felbukkantak a forgatás alatt.
A Mozinet nyári mozibemutatói
A nyár folyamán két új filmmel jelentkezünk. Júniusban a világ számos filmfesztiválján kitörő lelkesedéssel fogadott, megdöbbentő dokumentumfilm, a Három egyforma idegen érkezik, júliusban pedig egy hamisítatlan nyári mozi, a Yao utazása az Életrevalók sztárja, Omar Sy főszereplésével.
A művészet templomai: Leonardo 500
Bemutató: 2019. május 9.
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
Pécsi szál
Bemutató: 2019. május 9.
Forgalmazó: Budapest Film
Tied a világ
Bemutató: 2019. május 9.
Forgalmazó: ELF Pictures
Június 13-tól látható a mozikban a Sundance-díjas HÁROM EGYFORMA IDEGEN (12)
A Sundance Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Három egyforma idegen lehengerlő, végig feszült és meglepetésekkel teli film arról, hogy mennyire irányíthatjuk a magunk és gyerekeink sorsát, és mennyire határozzák meg életünket az örökölt gének.
Nőnek lenni, nőnek maradni: évadzáró Csajos est a Barátságban
A mai párkapcsolatok problémái és esetleges megoldásai kerülnek terítékre a Barátság mozi június 19-i Csajos estjén. A filmvetítéssel egybekötött beszélgetés ezúttal a család és a karrier, a nők önmegvalósításának témáját járja körbe; a meghívott előadók Gedő Ágnes szakpszichológus és Bornemissza Katalin pszichológus. A 18 órakor kezdődő beszélgetés után a Dumplin’ – Így kerek az élet című amerikai zenés vígjátékot, életrajzi drámát vetíti a város mozija.
A vörös ügynök
Bemutató: 2019. május 2.
Forgalmazó: Cirko Film
Manta Ray
Bemutató: 2019. május 2.
Forgalmazó: magyarhangya
Ingyenes Filmvetítés Miskolc Város Napja alkalmából
2019. május 11., 14:00 órától Miskolc Művészetek Háza, Béke Art Moziterem
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál az „Otthonunk Miskolc” program keretében minden évben helyi alkotók munkáit mutatja be. Immár hagyománnyá vált, hogy ezek közül a filmek közül Miskolc Város Napján is ingyenes vetítés keretében bemutatunk alkotásokat.
Medvevilág Szicíliában: Újabb Mozinet-film Cannes-ban
Ma újabb filmeket jelentettek be a 72. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál programjába. A világon az egyik legnagyobb presztízzsel bíró filmes mustra Un Certain Regard válogatásában így látható lesz a Medvevilág Szicíliában című animációs film. A Kecskeméti Animációs Stúdióhoz köthető mozi ráadásul emellett a világ legnagyobb animációs filmfesztiválja, az Annecy versenyprogramjába is bekerült.
Száznál több változatos programmal ünnepeljük A MAGYAR FILM NAPJÁT
Április 30-án folytatódik a Filmalap által életre hívott A MAGYAR FILM NAPJA, melyhez csatlakozva idén száznál is több saját szervezésű programmal ünnepel az ország. Közös mozizás, vetítések, előadások, közönségtalálkozók, beszélgetések, bulik és a külföldi magyar intézetek szervezésében Ankarától Washingtonig 35 városban is ünneplik a magyar filmet.
Ők nyerték a mozi forgalmazású filmek Magyar Filmdíjait
2018-ban harminc magyar játékfilmet mutattak be, amelyek összesen több mint egymillió fős közönséget vonzottak. A Magyar Filmakadémia Egyesület tagjai az 5. Magyar Filmhéten bemutatott 21 nagyjátékfilm és 3 egészestés animációs film közül választották ki a Magyar Filmdíj jelöltjeit, majd a győzteseket.
Átadták a televíziós forgalmazású alkotásoknak járó Magyar Filmdíjakat
Április 27-én, szombat este a Pesti Vigadóban került sor a televíziós forgalmazású filmek (tévéfilm, televíziós sorozat, kisjátékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film és animációs film) díjátadójára.
VILÁGPREMIER: A TANÚ eredeti, cenzúrázatlan változatát vetítik a cannes-i filmfesztiválon
Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem és Fábri Zoltán Körhinta című alkotásait követően idén már negyedik alkalommal válogatott be a Magyar Nemzeti Filmalap által restaurált magyar filmklasszikust a cannes-i filmfesztivál „Cannes Classics” című hivatalos programja.
CICAE – Új díj és Cannes-i versenyprogram határozat
Az AFCAE (Francia Művész Mozi Egyesület) és a CICAE (Nemzetközi Artmozi Szövetség)
elismerését fejezi ki a Cannes-i Filmfesztiválnak, a versenyprogramba kerülés megváltoztatott
feltételeiről szóló április 18-án tett bejelentése miatt.
Sarkvidék
Bemutató: 2019. április 25.
Forgalmazó: ADS Service
Herendi Gábor és az elsőfilmes Badits Ákos kezdhet forgatni júliusban
Filmalap támogatások: Herendi Gábor a TOXIKOMÁ-ból, Szabó Győző felkavaró őszinteségű önéletrajzi könyvéből forgatja új filmjét. Az elsőfilmes Badits Ákos ŰRPIKNIK címmel készülő sci-fi vígjátéka főszerepeit Walters Lili, Takács Zalán és Zalatnay Sarolta játssza.
Carmen Maura retrospektív az Urániában
Düh, harag és sértődés a májusi Csajos esten
A negatív érzelmek tudatos kezelésével foglalkozik a Barátság mozi május 15-i Csajos estje. A filmvetítéssel egybekötött beszélgetés középpontjában olyan érzelmek állnak, mint a düh, a harag és a sértődés, a meghívott előadók Koller Krisztián kineziológus és Koller Zsuzsanna coach.
A 18 órakor kezdődő beszélgetés után az Egy fiú hazatér című amerikai drámát vetíti a város mozija.
A Magyar Film Napja: ingyenes vetítések a Barátság moziban
Több filmes szervezet, filmforgalmazó és országos mozihálózat részvételével vetítésekkel és más programokkal ünneplik a Magyar Film Napját április 30-án. A Magyar Nemzeti Filmalap által tavaly útjára indított kezdeményezéshez idén a fehérvári Barátság mozi is csatlakozott: három magyar filmet tűzött műsorára ezen a napon; a filmek ingyenesen megtekinthetőek.
Vízipók-csodapók – a film
Bemutató: 2019. április 18.
Forgalmazó: Mozinet
Filmvetítés a Föld Napja alkalmából
2019. április 18-24. között 20:15-től a Miskolc Művészetek Háza Béke Art Mozitermében a Föld Napja alkalmából tartanak filmvetítést. A Föld Napja alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. A program keretében a Samsara című amerikai dokumentumfilmet tekinthetik meg az érdeklődők.
Látomás
Bemutató: 2019. április 18.
Forgalmazó: Cirko Film
Élősködők: Cannes-i versenyfilm a 9. Mozinet Filmnapok programjában
Ma jelentették be a 72. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programját. A világon az egyik legnagyobb presztízzsel bíró filmes mustra idén májusban is rendkívül izgalmas programmal jelentkezik, de ebből a mezőnyből kiemelkedik a két évvel előző munkája után ismét versenyző Bong Joon-ho legújabb alkotása, az Élősködők (Parasite).
A hőlégballon
Bemutató: 2019. április 25.
Forgalmazó: Cinetel
Eksztázis
Bemutató: 2019. április 11.
Forgalmazó: Vertigo Média
Kilenc hónap háború
Bemutató: 2019. április 11.
Forgalmazó: ELF Pictures
Pezsgő és macaron – egy feledhetetlen kerti parti
Bemutató: 2019. április 4.
Forgalmazó: Cirko Film
Claire Darling utolsó húzása
Bemutató: 2019. április 4.
Forgalmazó: Hungaricom
Mary Shelley – Frankenstein születése
Bemutató: 2019. április 4.
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
A Magyar Film Napja – 2019. április 30.
A nagy sikerű programsorozat 2019-ben folytatódik, melyhez kapcsolódóan a Miskolc Művészetek Háza Béke Art Mozitermében az Egy nap című magyar filmet vetítik 16:00 órai kezdéssel.
Art Cinema = Action + Management
The first round of submissions to join the CICAE training programme Art Cinema = Action + Management closed on March 31. Selections will be made at the beginning of April and the first spots and scholarships will be assigned.
Sztrájk a gyárban
Bemutató: 2019. március 28.
Forgalmazó: Cirko Film
Egy fiú hazatér
Bemutató: 2019. március 28.
Forgalmazó: ADS Service
A művészet templomai – Monet és vízililiomai
Bemutató: 2019. március 28.
Forgalmazó: Pannonia Entertainment