5. Európai Art Mozi Nap – 2020. november 8.

Idén is remek filmekkel és elgondolkodtató történetekkel várja a mozirajongókat az Európai Art Mozi Nap, amelyet Európa-szerte több száz filmszínházban rendeznek meg november 8-án vasárnap.

A nemzetközi eseményhez 26 magyarországi művészmozi is csatlakozott, a hazai programot nyolc új európai koprodukció és két új magyar játékfilm színesíti, amelyeket hetekkel az országos premier előtt láthat a közönség.
Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas kezdeményezésére immár ötödik alkalommal megrendezett nemzetközi esemény az európai filmművészet sok-színűségét ünnepli, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a művészmozi, mint kulturális és közösségi tér fontosságára. Ezen a napon a programban részt vevő filmszínházak – köztük 26 magyarországi művészmozi – speciális filmkínálattal várják a közönséget, természetesen a jelenlegi helyzethez igazodva fokozott odafigyeléssel az egészségvédelemre.

A változatos műfajú hazai filmkínálatban a Berlinben, Velencében díjazott filmdrámáktól a romantikus vígjátékon és gondolatébresztő dokumentumfilmen át a portréfilmig nyolc új európai koprodukció és két új magyar alkotás szerepel, amelyeket hetekkel-hónapokkal az országos premier előtt láthat a közönség.

Médiapartner

A program keretében látható filmek

 

Fellini – A lélek festője (Premier előtt)

(Fellini degli spiriti)

feliratos, olasz-francia-belga dokumentumfilm, 100 perc, 2020
Korhatár: 12E
Forgalmazó: Pannonia Entertainment

Bemutató: 2020. december 3.

Rendező: Anselma Dell’Olio

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Napsugár (Premier előtt)

(Sole)

feliratos, olasz-lengyel filmdráma, 100 perc, 2019
Korhatár: 16E
Forgalmazó: Pannonia Entertainment

Bemutató: 2020. november 19.

Rendező: Carlo Sironi

Díjak: Velencei Filmfesztivál, Lanterna Magica-díj

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Előzmények törlése (Premier előtt)

(Effacer l’historique)

Feliratos francia-belga vígjáték, magyar felirattal 2020, 110 perc
Korhatár: 16
Forgalmazó: Cirko Film

Bemutató: 2020. december 24.

Rendező: Benoît Delépine, Gustave Kervern

Díjak: Ezüst Medve Díj, Berlini Nemzektözi Filmfesztivál

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Gunda (Premier előtt)

Fekete-fehér, norvég-amerikai dokumentumfilm, 93 perc, 2020

Korhatár: 6

Forgalmazó: Mozinet

Bemutató: 2020. december 10.

Rendezte: Viktor Kosakovskiy
Executive producer: Joaquin Phoenix

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez

 


Berlin, Alexanderplatz (Premier előtt)

Német-holland-francia-kanadai filmdráma, 183 perc, 2020

Korhatár: 18

Forgalmazó: Mozinet

Bemutató: 2021. január 7.

Rendező: Burhan Qurbani

Díjak: 5x Német Filmdíj, Rotterdam – Eurimages-dí

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Sweat (Premier előtt)

Feliratos, lengyel-svéd filmdáma, 100 perc, 2020

Korhatár: 16

Forgalmazó: Mozinet

Bemutató: 2021.

Rendező: Magnus von Horn

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


DAU. Natasa (Premier előtt)

Feliratos, német-ukrán-angol-orosz filmdráma, 138 perc, 2020

Korhatár: 18

Forgalmazó: Mozinet

Bemutató: 2021. február 18.

Rendező: Ilja Krzanovszkij, Jekaterina Oertel

Díjak: Berlini Nemzetközi Filmfesztivál 2020, Ezüst Medve-díj

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Becsúszó szerelem (Premier előtt)

Színes, magyar romantikus vígjáték, 92 perc, 2020

Korhatár: 12

Forgalmazó: Vertigo Média

Bemutató: 2020. november 12.

Rendezte: Nagy Viktor Oszkár

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Spirál (Premier előtt)

Színes magyar-román dráma, 100 perc, 2020

Korhatár: 16

Forgalmazó: Vertigo Média

Bemutató: 2020. november 19.

Rendezte: Felméri Cecília

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez 


Egy humorista élete (Premier előtt)

(En komikers uppväxt / My Life as a Comedian)

Feliratos, svéd filmdráma, 92 perc, 2019

Korhatár: 16E

Forgalmazó: Vertigo Media

Bemutató: 2020. november 19.

Rendezte: Rojda Sekersöz

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez

Résztvevő mozik

Az Európai Art Mozi Nap részletes programja mozinként eltérő, a pontos műsor a kiválasztott mozi honlapjára kattintva elérhető.

Háttér

Fiataloknak és időseknek, városban, vagy vidéken, a mozi mindenkinek kulturális nyereség. Származástól, iskolázottságtól és jövedelemtől függetlenül, a mozi azonos szinten köti össze az embereket. Európa-szerte 4000 art moziterem működik, amelyek több mint 100 millió látogatószámára játszanak fontos szerepet a kulturális sokszínűség terjesztésében. Ezek a mozik lehetőséget teremtenek arra is, hogy felfedezzék és támogassák a fiatal tehetségeket Európában és azon túl.

Az 5. Európai Art Mozi Napot kezdeményező CICAE – art mozi egyesületek nemzetközi szövetsége – az egyes országok művészmozis szakmai szervezeteinek hálózata, független mozikkal, fesztiválokkal és film forgalmazókkal. Az 1955-ös weisbadeni alapítása óta, melyben német, francia, holland és svájci art mozi egyesületek működtek közre, a CICAE tevékenysével igyekszik előmozdítani a mozik és fesztiválok kulturális sokszínűségét és a különböző országokból származó fontos filmek forgalmazását.

Az Európai Art Mozi Nap társszervezője az Europa Cinemas, amelynek 42 ország 596 városában közel ezer mozi a tagja, összesen 2.350 moziteremmel. Ez az első mozihálózat, mely az európai filmekre fókuszál. A szervezetet 1992-ben alapították a MEDIA program és a Centre national du cinéma et de l’image animée (CNC) támogatásából.

A vetítéssorozat magyarországi szervezője az Art-Mozi Egyesület, amely tagjai sorában tudja a magyar és külföldi művészfilmeket vetítő, nemzetközi mozi láncoktól független mozik és az elsősorban művészfilmeket forgalmazó magyarországi vállalkozások többségét, amelyek az art mozik nézőinek értékes filmekkel történő ellátását, a magyar nemzeti filmkincs és az egyetemes filmértékek széleskörű terjesztését tartják fő feladatuknak. Az 1990-ben alapított szervezetnek jelenleg 32 mozi és 5 filmforgalmazó tagja van.

A magyarországi vetítéssorozat a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, az Art-Mozi Egyesület szervezésében valósul meg.