6. Európai Art Mozi Nap – 2021. november 14.

Idén is remek filmekkel és elgondolkodtató történetekkel várja a mozirajongókat az Európai Art Mozi Nap, amelyet Európa-szerte több száz filmszínházban rendeznek meg.

„Európa újra mozizni megy!” – Hatodik alkalommal várja a művészmozik és az európai filmek rajongóit november 14-én az Európai Art Mozi Nap, 38 ország több mint 700 filmszínházában, köztük a hazai art mozikban is!

A határokon átívelő nemzetközi eseményt az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas hívta életre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az európai filmművészet sokszínűségére és a művészmozi, mint kulturális és közösségi tér fontosságára.

Ezen a napon a programban részt vevő filmszínházak – köztük 25 magyarországi művészmozi – fesztiváldíjas filmkülönlegességek premier előtti vetítésével várják a közönséget. A hazai filmkínálatban Cannes-ban, Berlinben, Velencében díjazott, izgalmas új európai és hazai alkotások szerepelnek, a drámától a thrilleren és romantikus sci-fi-vígjátékon át a restaurált magyar filmklasszikusokig a legkülönbözőbb műfajokban, amelyeket hetekkel-hónapokkal az országos premier előtt láthat az Európai Art Mozi Nap közönség.

Találkozzunk november 14-én és ünnepeljük újra együtt az európai mozit!

A program keretében látható filmek

Az örökbeadás (Premier előtt)
(Nowhere Special)

Olasz filmdráma, 2020, 96 perc
Korhatár: 16

Rendező: Uberto Pasolini
Forgalmazó: Mozinet
Bemutató: 2021. december 23.

A 2020 Velencei Filmfesztivál – versenyprogramban szereplő film

Varsói Nemzetközi Filmfesztivál – Közönségdíj

Valladolid Nemzetközi Filmfesztivál – Közönségdíj

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Annette (Premier előtt)
(Annette)

Francia-amerikai-mexikói zenés dráma, 139 perc, 2021
Korhatár: 16

Rendező: Leos Carax
Szereplők: Adam Driver, Marion Cotillard, Simon Helberg
Forgalmazó: Mozinet
Bemutató: 2021.

A 2021-es cannes-i filmfesztivál nyitófilmje, Cannes-ban a legjobb rendezés (Leos Carax) díját kapta.

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Hajtóvadászat (Premier előtt)
(Marco effekten)

Színes, szinkronizált dán thriller, 120 perc
Korhatár: 16

Rendező: Martin Zandvliet
Forgalmazó: Vertigo Media
Bemutató: 2021. december 9.

 

 

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Szomjas György emlékvetítés
Kopaszkutya (Digitálisan felújítva)

Színes magyar zenés filmszatíra, 1981, 100 perc
Korhatár: 16

Rendező: Szomjas György
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
Bemutató: 2022.

 

A film teljes körű 2K digitális restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor Igazgatóság együttműködésében valósult meg.

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Mese a barátságról (Premier előtt)
(Le bonheur des uns…)

Francia vígjáték, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2020, 104 perc
Korhatár: 12

Rendező: Daniel Cohen
Főszereplők: Bérénice Bejo, Vincent Cassel, François Damiens, Florence Foresti

Forgalmazó: Cirko Film
Bemutató: 2021. december 23.

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Én vagyok a te embered (Premier előtt)
(Ich bin dein Mensch)

Német romantikus sci-fi vígjáték, eredeti nyelven, magyar felirattal, 2021, 105 perc
Korhatár: 12

Rendező: Maria Schrader
Forgalmazó: Cirko Film
Bemutató: 2021. december 30.

 

Maria Schrader filmje a Berlinale versenyprogramjában mutatkozott be, ahol a főszereplő, Maren Eggert Ezüst Medvét nyert a legjobb színészi alakításért.

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Legjobb tudomásom szerint (Premier előtt)

magyar filmdráma, 123 perc, 2020
Korhatár: 16

Írta és rendezte: Lőrincz Nándor, Nagy Bálint
Szereplők: Bodolai Balázs, Hámori Gabriella, Fenyő Iván, Menszátor Héresz Attila, Jakab Juli, Borbély Alexandra, Gáspár Tibor, Máhr Ágnes, Szőts Artúr, Fancsikai Péter, Kádas József, Nagy Viktor, Tar Renáta

Forgalmazó: Budapest Film
Bemutató: 2021. december 16.

 

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez



Jankovics Marcell emlékvetítés
János vitéz (digitálisan felújítva)

színes, magyar animációs film, 74 perc, 1973/2018
Korhatár: KN

Rendezte: Jankovics Marcell
Gyártó cég: Pannónia Filmstúdió
Forgalmazó: Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum

Forgatókönyv: Petőfi Sándor műve alapján Jankovics Marcell, Szabó Sipos Tamás, Szoboszlay Péter
Tervezte: Jankovics Marcell, Richly Zsolt

Formátum: színes, 4:3, 4K digitális felújítás

Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez


Résztvevő mozik

Az Európai Art Mozi Nap részletes programja mozinként eltérő, a pontos műsor a kiválasztott mozi honlapjára kattintva elérhető.

Háttér

Fiataloknak és időseknek, városban, vagy vidéken, a mozi mindenkinek kulturális nyereség. Származástól, iskolázottságtól és jövedelemtől függetlenül, a mozi azonos szinten köti össze az embereket. Európa-szerte 4000 art moziterem működik, amelyek több mint 100 millió látogatószámára játszanak fontos szerepet a kulturális sokszínűség terjesztésében. Ezek a mozik lehetőséget teremtenek arra is, hogy felfedezzék és támogassák a fiatal tehetségeket Európában és azon túl.

Az Európai Art Mozi Napot kezdeményező CICAE – art mozi egyesületek nemzetközi szövetsége – az egyes országok művészmozis szakmai szervezeteinek hálózata, független mozikkal, fesztiválokkal és film forgalmazókkal. Az 1955-ös weisbadeni alapítása óta, melyben német, francia, holland és svájci art mozi egyesületek működtek közre, a CICAE tevékenységével igyekszik előmozdítani a mozik és fesztiválok kulturális sokszínűségét és a különböző országokból származó fontos filmek forgalmazását.

Az Európai Art Mozi Nap társszervezője az Europa Cinemas, amelynek 42 ország 596 városában közel ezer mozi a tagja, összesen 2.350 moziteremmel. Ez az első mozihálózat, mely az európai filmekre fókuszál. A szervezetet 1992-ben alapították a MEDIA program és a Centre national du cinéma et de l’image animée (CNC) támogatásából.

A vetítéssorozat magyarországi szervezője az Art-Mozi Egyesület, amely tagjai sorában tudja a magyar és külföldi művészfilmeket vetítő, nemzetközi mozi láncoktól független mozik és az elsősorban művészfilmeket forgalmazó magyarországi vállalkozások többségét, amelyek az art mozik nézőinek értékes filmekkel történő ellátását, a magyar nemzeti filmkincs és az egyetemes filmértékek széleskörű terjesztését tartják fő feladatuknak. Az 1990-ben alapított szervezetnek jelenleg 32 mozi és 5 filmforgalmazó tagja van.

A magyarországi vetítéssorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Művelődési Intézet támogatásával, az Art-Mozi Egyesület szervezésében valósul meg.

Médiapartner