Idén is remek filmekkel és elgondolkodtató történetekkel várja a mozirajongókat az Európai Art Mozi Nap, amelyet Európa-szerte több száz filmszínházban rendeznek meg.
„Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal várja a művészmozik és az európai filmek rajongóit az Európai Art Mozi Nap, amelyet november 23-án vasárnap 38 ország több száz art mozijában rendeznek meg. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas hálózat kezdeményezésére elindított, határokon átívelő esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a művészmozik, mint kulturális és közösségi terek fontosságára, és az európai filmművészet sokszínűségére.
A résztvevő mozik ezen a napon fesztiváldíjas európai filmkülönlegességek és új magyar alkotások vetítésével várják a közönséget. A programhoz csatlakozott hazai filmszínházak – csaknem az összes magyarországi art mozi – ezekből válogatva egyedileg alakítják ki november 23-i műsorukat, lehetőséget nyújtva a nézőknek, hogy az Európai Art Mozi Nap vetítésein akár hetekkel vagy hónapokkal az országos premier előtt, elsőként láthassák a kiválasztott alkotásokat.
A hazai programsorozat az Art-Mozi Egyesület szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.
Találkozzunk november 23-án és ünnepeljük újra együtt az európai mozit!
A program keretében látható filmek
Az Európai Art Mozi Napon résztvevő hazai mozik az alábbi filmekből állítják össze egyedi programjukat. A filmek oldalán látható, hogy mely helyszíneken kerül műsorra november 23-án.
Szenvedélyes nők (premier előtt)
Színes, magyar romantikus vígjáték, 115’
Korhatár: 12E
Rendezte: Herendi Gábor
Szereplők: Básti Juli, Balsai Móni, Varga-Járó Sára, Lengyel Benjámin, Lengyel Tamás, Bányai Kelemen Barna, Scherer Péter, Fodor Annamária, Mészáros Máté, Frenreisz Károly
Forgalmazó: Vertigo Media
Bemutató: 2025. november 27.
Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez
Szicíliai levelek (premier héten)
Eredeti cím: Iddu
olasz-francia bűnügyi film, 122 perc, 2024
olasz nyelven, magyar felirattal
Korhatár: 16
Rendező: Fabio Grassadonia, Antonio Piazza
Szereplők: Toni Servillo, Elio Germano, Daniela Marra, Barbora Bobulova
Forgalmazó: Vertigo Media
Bemutató: 2025. november 20.
Velencei Filmfesztivál, Arany Oroszlán jelölés, öt elnyert díj, köztük a Legjobb filmzene díja
Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez
Csendes barát (premier előtt)
magyar-német-francia játékfilm, 147 perc, 2025
Korhatár: 16
Írta, rendezte: Enyedi Ildikó
Szereplők: Tony Leung Chiu-wai, Luna Wedler, Enzo Brumm
Forgalmazó: Mozinet
Bemutató: 2026.
Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez
Hiszünk nektek (premier előtt)
Eredeti cím: On vous croit
belga filmdráma, 78 perc, 2025
Korhatár: 16
Rendezte: Charlotte Deville, Arnaud Dufeys
Szereplők: Myriem Akheddiou, Natali Broods, Laurent Capelluto
Forgalmazó: BudapestFilm
Bemutató: 2025. november 27.
Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, Perspektívák Díj
Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez
A feltámasztott Notre-Dame (premier héten)
Eredeti cím: Notre-Dame Resurrection
színes francia dokumentumfilm, 90 perc, 2025
Korhatár: 6
Rendező: Xavier Lefebve
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
Bemutató: 2025. november 20.
Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez
Elfajult nyaralás (premier előtt)
Classe moyenne
francia film eredeti (francia) nyelven, magyar felirattal, 2025, 95 perc
Korhatár: 16
Rendező: Antony Cordier
Szereplők: Laurent Lafitte,Élodie Bouchez, Laure Calamy, Ramzy Bedia, Sami Outalbali, Noée Abita
Forgalmazó: CirkoFilm
Bemutató: 2025. december 4.
Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez
A fény
Eredeti cím: Das Licht
német-angol filmdráma, 162 perc, 2025
Korhatár: 16
Rendező: Tom Tykwer
Szereplők: Nicolette Krebitz, Lars Eidinger, Tala al Deen
Forgalmazó: ADS Service
Bemutató: 2025 október 23.
Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez
Sarkvidéki varázslat
Kvitebjørn
norvég animációs film, 85 perc, 2024
Korhatár: 6
Rendező: Mikkel Brænne Sandemose
a film a Kecskemétfilm Kft. közreműködésével készült.
Forgalmazó: ADS Service
Bemutató: 2025 október 23.
Tovább a részletes filmismertetőhöz, vetítési időpontokhoz/helyszínekhez
Résztvevő mozik
Az Európai Art Mozi Nap részletes programja mozinként eltérő, a pontos műsor a kiválasztott mozi honlapjára kattintva elérhető.
-
-
- Budapest, Art+Cinema – artpluszcinema.hu
- Budapest, Cirko-Gejzír Mozi – cirkogejzir.hu
- Budapest, Kino Mozi – kinocafemozi.hu
- Budapest, Művész Mozi – muveszmozi.hu
- Budapest, Puskin Mozi – puskinmozi.hu
- Budapest, Tabán Mozi – tabanartmozi.hu
- Budapest, Toldi Mozi – toldimozi.hu
- Budapest, Uránia Nemzeti Filmszínház – urania-nf.hu
- Békéscsaba, Center Mozi – centermozi.hu
- Celldömölk, KMKK Art Mozi, artmozi.celldomolk.hu
- Gyöngyös, Cinema Bridge – gyongyosmozi.hu
- Jászberény, Lehel Film-Színház – lehelfilmszinhaz.hu
- Martfű, Cinemartfű – cinemartfu.hu
- Miskolc, Művészetek Háza – cinemis.hu
- Nyíregyháza, Krúdy Gyula Art Mozi – krudymozi.hu
- Pécs, Apolló Mozi – apollopecs.hu
- Sárospatak, A Mozi – amhkmozi.hu
- Sátoraljaújhely, Latabár Mozi – latabarmozi.hu
- Szeged, Belvárosi Mozi – belvarosimozi.hu
- Szentendre, P‘Art Mozi – partmozi.hu
- Székesfehérvár, Barátság Mozi – baratsagmozi.hu
- Szigetszentmiklós, Nádasdy Filmszínház – nadasdyfilmszinhaz.hu/art
- Szolnok, TISZApArt Mozi – tiszamozi.hu
- Szombathely, Agora Savaria Filmszínház – savariamozi.hu
- Tapolca, Városi Mozi – tapolcamozi.hu
- Veszprém, Foton Audiovizuális Centrum – fotonveszprem.hu
- Visegrád, Duna Mozi – visegrad.hu/mozi
-
Háttér

Fiataloknak és időseknek, városban, vagy vidéken, a mozi mindenkinek kulturális nyereség. Származástól, iskolázottságtól és jövedelemtől függetlenül, a mozi azonos szinten köti össze az embereket. Európa-szerte 4000 art moziterem működik, amelyek több mint 100 millió látogatószámára játszanak fontos szerepet a kulturális sokszínűség terjesztésében. Ezek a mozik lehetőséget teremtenek arra is, hogy felfedezzék és támogassák a fiatal tehetségeket Európában és azon túl.
Az Európai Art Mozi Napot kezdeményező CICAE – art mozi egyesületek nemzetközi szövetsége – az egyes országok művészmozis szakmai szervezeteinek hálózata, független mozikkal, fesztiválokkal és film forgalmazókkal. Az 1955-ös weisbadeni alapítása óta, melyben német, francia, holland és svájci art mozi egyesületek működtek közre, a CICAE tevékenységével igyekszik előmozdítani a mozik és fesztiválok kulturális sokszínűségét és a különböző országokból származó fontos filmek forgalmazását.
Az Európai Art Mozi Nap társszervezője az Europa Cinemas, amelynek 42 ország 596 városában közel ezer mozi a tagja, összesen 2.350 moziteremmel. Ez az első mozihálózat, mely az európai filmekre fókuszál. A szervezetet 1992-ben alapították a MEDIA program és a Centre national du cinéma et de l’image animée (CNC) támogatásából.
A vetítéssorozat magyarországi szervezője az Art-Mozi Egyesület, amely tagjai sorában tudja a magyar és külföldi művészfilmeket vetítő, nemzetközi mozi láncoktól független mozik és az elsősorban művészfilmeket forgalmazó magyarországi vállalkozások többségét, amelyek az art mozik nézőinek értékes filmekkel történő ellátását, a magyar nemzeti filmkincs és az egyetemes filmértékek széleskörű terjesztését tartják fő feladatuknak. Az 1990-ben alapított szervezetnek jelenleg 32 mozi és 5 filmforgalmazó tagja van.
A hazai programsorozat az Art-Mozi Egyesület szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.





