Bemutató: 2019. március 28.
Forgalmazó: Pannonia Entertainment
színes, feliratos olasz ismeretterjesztő film, 90 perc, 2019 (16)
Előzetes:
Monet és vízililiomai – A víz és fény bűvkörében
A művészet templomai ismeretterjesztő sorozat következő epizódja az impresszionizmus géniuszának világába és egyik leghíresebb festmény-sorozatának születésébe nyújt betekintést, Ross King Dühödt ámulat – Claude Monet és a Vízililiomok című bestsellere nyomán.
Az író – aki szakértőként is megszólal a filmben – ebben a könyvében levelek és visszaemlékezések alapján mutatja be a legendás festő portréját, és meséli el legemlékezetesebb művészi vállalkozásának történetét.
A háború sújtotta Franciaországban Monet alapjaiban változtatta meg a művészet világát, miután világossá vált számára, hogy alkotásai jelenthetik országa számára a béke, a remény és az ellenállás szimbólumait a vérrel áztatott valóságban. A film bemutatja azt a megszállottságot, ahogyan a hetvenes éveiben járó, családi tragédiákkal és látásának megromlásával sújtott és az alkotással már-már felhagyó festőzseni a vászonra álmodta a fények és a víz iránti csillapíthatatlan rajongását és megalkotta a Vízililomok (Tavirózsák) mintegy 250 festményből álló monumentális sorozatát.
A másfél órás ismeretterjesztő alkotásban megismerhetjük azokat a csodálatos tájakat, ahol alkotott és amelyekből ihletett merített. Kiemelt szerepet kap a filmben Monet Giverny-ben lévő kertje, amelyet ma is az ő eredeti elképzeléseinek megfelelően gondoznak. Narrátorként Elisa Lasowski olasz színésznő vezeti be a nézőket Monet világába és gondolataiba. A film különleges archív felvételeket is felvonultat az alkotó Mesterről, valamint ízelítőt nyújt a párizsi Musée de l’Orangerie, a Musée Marmottan, a Musée d’Orsay és a Musée des Impressionnismes Giverny páratlan gyűjteményéből.