Szeptemberben harmadik alkalommal rendezi meg a Filmalap a Budapesti Klasszikus Film maratont, a főváros nagyszabású nemzetközi filmfesztiválját, melynek fő témája idén a film és a zene.
Nyolc nap alatt mintegy 100 film lesz műsoron több budapesti moziban, Egerben és Győrben. Idén hat ingyenes szabadtéri vetítés várja a filmrajongókat a Bazilika előtt. A Szent István téren egyedülálló óriásvásznon, sztárvendégek és alkotók jelenlétében vetítenek frissen felújított magyar és külföldi filmklasszikusokat.
Szeptember 4-én a Budapesti Klasszikus Film Maraton az év elején elhunyt világhírű magyar producer, Andy Vajna előtt tiszteleg. A vetítésen az Andrew Lloyd Webber és Tim Rice musicaljéből készült Oscar-, és háromszoros Golden Globe-díjas Evita (1996) című nagyszabású zenés filmet láthatja a közönség. Vajnának köszönhető, hogy az Evita szuperprodukció forgatása nagyrészt Magyarországon zajlott. Ekkor járt először hazánkban a film címszereplője, Madonna, és férfi főszereplője, Antonio Banderas is. Az alkotásban számos budapesti helyszín felismerhető a Bazilikától az Alkotmány utcán át az Andrássy útig. Ilyen nagy költségvetésű, ennyi statisztát mozgató filmet nem forgattak korábban Magyarországon.
Szeptember 5-én Jankovics Marcell rendező jelenlétében vetítik a frissen felújított Fehérlófia című animációt, amely a montreali Fantasia filmfesztiválon tartott világpremiert követően először lesz látható Magyarországon. Jankovics egész estés, nagyívű animációs mozifilmjei a magyar kultúra évszázados értékeinek egyedi átiratai, amelyek az újrateremtés és a nemzeti identitást erősítő ismeretátadás gesztusával születtek. Az 1981-ben készült, kultuszfilmmé vált mű cselekménye az avar, hun és magyar mondavilág jelképtárából építkezik. Különös, pszichedelikus látványvilága és ezoterikus, effektes zenéje évekkel megelőzte korát. Az 1984-es Los Angeles-i ötkarikás játékok apropóján megrendezett animációs olimpián minden idők ötven legjobb animációs filmje közé választották. A restaurálás az amerikai Arbelos és a Filmalap közös munkája.
A Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége lesz a világhírű francia filmsztár, Pierre Richard. Szeptember 6-án láthatja a közönség a Magas szőke férfi, felemás cipőben című, 1972-ben készült nagy sikerű francia vígjátékot Pierre Richard jelenlétében és bevezetőjével. A fergeteges komédia felejthetetlen zenéjét Vladimir Cosma jegyzi.
Szeptember 7-én a Queen – Hungarian Rhapsody: Live In Budapest 1986 című koncertfilm lesz műsoron. A Queen vasfüggöny mögött adott koncertjének emlékezetes pillanatait a legismertebb magyar operatőrök rögzítették és Zsombolyai János rendezett belőle filmet. A világ egyik legsikeresebb együttesének koncertjéből árad a szabadság előszele, elsősorban Freddie Mercurynak köszönhetően. A film érdekes momentumai közül kiemelkedik az együttes megérkezése szárnyashajóval, és azok a feledhetetlen percek, amikor Mercury elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalt magyarul.
Szeptember 8-án vetítik a legendás magyar rockopera-film, az István, a király frissen felújított változatát, amely sajátos módon dolgozza fel a magyar államalapítás, István király és a pogány Koppány történetét. Szörényi Levente és Bródy János rockoperáját viharos sikerrel mutatták be 1983-ban a Királydombon, a korszak legnagyobb rocksztárjainak közreműködésével. A Koltay Gábor rendezésében készült film bemutatója 1984-ben volt.
A 3. Budapesti Klasszikus Film Maraton meghívására Budapestre érkezik Michael Nyman világhírű filmzeneszerző, aki többek között a három Oscar-díjjal kitüntetett Zongoralecke és a Peter Greenaway-filmek zenéjét is jegyzi. Dziga Vertov kísérletező vizuális szimfóniáját, az Ember a felvevőgéppel (1929) című némafilmet szeptember 9-én Michael Nyman jelenlétében és a filmhez komponált zenéjével vetítik le.
A fesztivál közönsége Magyarország legnagyobb, 21 méter széles szabadtéri vásznán láthatja a frissen felújított magyar és külföldi filmklasszikusokat.
A 3. Budapesti Klasszikus Film Maratont a Magyar Nemzeti Filmalap szervezi, fő támogatója
Budapest Főváros Önkormányzata.