A 120 éves magyar filmről a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Jankovics Marcellre emlékezett és a magyar filmgyártás 120 éves jubileumára irányította a figyelmet a Magyar Mozgókép Fesztivál.

Június 24-én este a veszprémi Szentháromság téren vetítették az Oscar-jelölt SISYPHUS-t, a cannes-i Arany Pálmás KÜZDŐK-et és a JÁNOS VITÉZ-t, felújítva. Káel Csaba kormánybiztos a jubileumi év programjait ismertette, köztük a NAGYLÁTÓSZÖG címmel, hamarosan nyíló nagyívű kiállítást.

„Idén 120 éves a magyar filmgyártás, elképesztően gazdag és sokszínű kultúrkincs, mely közös múltunk és jelenünk megismételhetetlen lenyomata eredeti, rólunk szóló történetek által. A hazai filmgyártás abban a szerencsés helyzetben van, hogy 120 éve szinte folyamatosan forognak a kamerák, tavaly még a világjárvány sem tudta leállásra kényszeríteni a filmipart. A lelkes és kitűnő szakembereknek és a kormány kitartó támogatásának köszönhetően Magyarország a kontinens legnépszerűbb filmgyártó bázisa.

Az ágazat jövőjét biztosító fejlesztések mellett a filmes örökségünkkel is folyamatosan foglalkoznunk kell, kutatni, és feldolgozni. Elengedhetetlen, hogy felkeltsük a fiatal generációk érdeklődését és elérhetővé tegyük számukra a magyar filmeket.” – emelte ki Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos Veszprémben.
A „120 éves a magyar film” jubileumi projektek bemutatására a Nemzeti Filmintézet egyedülálló honlapot indított, ahol többek között 120 év / 120 kép címmel érdekességek tekinthetők meg az NFI Filmarchívum igazgatóság gazdag gyűjteményéből. 120 Most Wanted címmel megismertetik azt a 120 elveszett vagy csak töredékesen ránk maradt alkotást, melyeket a filmtörténészek a legjobban keresnek. A Nemzetközi Mozgóképes Hungarika Kutatási Program résztvevői nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a magyar és magyar vonatkozású filmtörténeti örökséget felkutassák, hozzáférhetővé tegyék és lehetőség szerint hazahozzák.

Kiemelt cél a fiatal generáció minőségi filmfogyasztásának elősegítése is. Az Alapfilmek filmtörténeti weboldal és az erre épülő Klassz oktatási és ifjúsági program sokrétű segédanyagokat kínál a filmek felhasználására az oktatásban. Újdonság, hogy 2021.
szeptemberétől a filmek egy része ingyenesen megtekinthető lesz az iskolákban.

A jubileumi évben indított, első Magyar Mozgókép Fesztivál mellett az év kiemelt eseménye a Nemzeti Filmintézet szakmai közreműködésével a Ludwig Múzeumban július 23-án, Nagylátószög. 120 éves a magyar film címmel nyíló kiállítás. Hosszú és fordulatos időszak az elmúlt 120 év, amelynek eredményeire, értékeire és kihívásaira érdemes visszapillantani.
A kiállítás nagyívű áttekintést nyújt a magyar mozgókép történetéről a kezdetektől napjainkig.
Célja, hogy átfogó képet adjon a hazai filmművészet és filmipar múltjáról és jelenéről. A kiállítás különleges utazásra invitál, mely a film megszületésétől, a némafilmkorszakon és a hangosfilm feltalálásán át napjainkig vezet. Kitekintést ad azoknak a nemzetközi karriert befutó, magyar származású alkotóknak az életére, akik a világ filmművészetében is letették a névjegyüket. A kiállítás olyan kalandra hív, amely a magyar filmtörténet gazdagságát és a filmművészet időt, teret és kultúrákat összekötő természetét emeli ki, és az erről való párbeszédre késztet.

Részletek:
filmarchiv.hu
ludwigmuseum.hu