A futás világa, a világ futása

Izgalmas, érdekes, kalandos és érzelemdús utazás oda, ahol nem számít a bőrszín, a hovatartozás, a vallás és a politika. Segesvári Zsolt és Kollár István dokumentumfilmje.

Az alkotók először egy portréfilmet álmodtak meg, majd maguk is meglátták, hogy a hosszútávfutók világa sokkal több egy ember történeténél. A címadó főszereplő, Szabó Nóri sportkarrierje egyedülálló. Erre Segesvári Zsolt sportújságíró figyelt fel, majd kereste fel a rutinos filmes rendezőt, Kollár Istvánt. Az első megbeszéléseket követő hónapban már a Boston Maratonon forgattak.

“Nóri történeténél sokkal kevésbé érdekes történetből is készült már komoly hollywoodi produkció. Éreztük és tudtuk, hogy Nóri hihetetlen tehetség, és az ő naggyá válásának kezdeti lépéseit sikerül rögzítenünk. Óriási bizalom kellett a támogatóinknak ahhoz, hogy segítsék munkánkat és később Nóri karrierjét is.” – mondja Segesvári Zsolt.

Kollár Istvánnak, a film rendezőjének Bostonban vált világossá, hogy itt Nóri történetén túl van egy még nagyobb dolog: “Ott álltunk Bostonban, és csak kapkodtuk a fejünket a szervezésen, a kivitelezésen, a hihetetlen tömegen, ami jellemzi az USA legrégebbi és leghíresebb maratoni helyszínét. Már az első megbeszélésnél is éreztem, hogy valami nagy dolog készülhet, és lehetséges, hogy ez nem portréfilm lesz, mint az az első elképzelés volt. És igen, rá kellett jönnünk, hogy ez egy nagyon különleges és népes világ, amit muszáj bemutatnunk azoknak, akik nem ismerik. Ezért szól ez a film tényleg mindenkinek. Aki fut, aki nem.”

Érzések a mozivásznon

Bár a film a nagyközönség előtt március 21-én 18 órakor debütál a mozikban, már tartottak premier előtti próbavetítést, amelyen 700 fő volt jelen. A tapasztalat az, hogy senkit sem kerültek el az érzelmek, és pont ez a film legfőbb mozgatórugója is. Akik maguk is futnak, a képek hatására teljesen át tudták élni a hangulatot és a célbaérés érzelmi vonulatait. Akik soha életükben nem futottak és e sporthoz semmi közük nem volt, ők egy kalandos filmről számoltak be. Többen bevallották, hogy maguktól nem ültek volna be egy ilyen filmre, hiszen nem ismerik és nem érdekli őket ez a téma, de így, hogy volt lehetőségük megnézni, már arra buzdítanak mindenkit, hogy nézze meg, ismerje meg ezeket az érzéseket, ezt a világot, mert érdemes.

A legtöbben a film motivációs erejét hangsúlyozták, ami valakit épp a fogyókúrában, a munkában vagy a sportban segít. Elhangzott az a mondat is, hogy “Ha ezt megnézed, futni kezdesz, az biztos.”

Nők és férfiak(!) is voltak, akik szinte végigkönnyezték a filmet, mert a saját élethelyzetükre tudták kivetíteni a film érzelmeit, amiket az iRunLady folyamatosan elénk tár. És valóban, pont ez a titka ennek a filmnek, hogy nem tukmál, nem akar téríteni, de mégis bevonz és a film után még otthon is ez jár a fejünkben.