Az Art Mozi Egyesület díja Gigor Attila filmrendezőnek

Szeptember végén Szegeden, a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon egy régi adósságunkat törlesztettük.

Bakos Edit, egyesületünk tiszteletbeli elnöke átadta Gigor Attila filmrendezőnek A nyomozó c. filmjéért az egyesület díját.

2008-ban döntött arról az Egyesület, hogy alapít egy díjat, az Art-Mozi Egyesület díját (Pogány Gábor Benő szobrászművész alkotását) amit évente átad az előző évben bemutatott magyar filmek közül annak, amelyet az art mozik, a közönségük véleményét is közvetítve, a legjobbnak ítélnek.

A döntéssel jelzést kívántunk adni az alkotóknak és az alkotások megszületését támogató alapítványnak közönségünk véleményéről.

Első évben Gigor Attilának A nyomozó című filmjéért ítélte oda az alábbi indoklással: „A nyomozó” szerencsésen ötvözi a közönségfilm és a szerzői film erényeit, ezzel is bizonyítva, hogy a két “filmtípus” nem szükségszerűen zárja ki egymást, s hogy lehet sikeres szerzői filmet, s egyszersmind szakmailag is magas színvonalú, igényes közönségfilmet alkotni.