HÉTKÖZNAPI KUDARCOK Kerekes Vicával

Az Európa Tanács filmalapja 250 ezer euró támogatást szavazott meg a cseh-magyar-olasz koprodukcióban Grosan Cristina rendezésében, a Laokoon Filmgroup közreműködésével készülő HÉTKÖZNAPI KUDARCOK című film gyártására.

Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages márciusi döntésén 24 koprodukciónak szavazott meg gyártási támogatást, melyek közül a Hétköznapi kudarcok volt az egyetlen magyar vonatkozású koprodukciós film. A Kerekes Vica főszereplésével készülő pszichodráma forgatását nyárra tervezik az alkotók. A rendező, Grosan Cristina a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával tavaly leforgatta A legjobb dolgokon bőgni kell című első mozifilmjét.

A Hétköznapi kudarcok egy nagyvárosban játszódik, ahol furcsa robbanások sorozata szakítja meg három nő egy átlagos napját. A robbanások holmi apróságként indulnak, amikre senki sem figyel igazán. Az azonosítatlan jelenség, ami teljesen átveszi az irányítást a város fölött, egyszerre gyönyörű és pusztító.
A Hétköznapi kudarcok magyar producere Stalter Judit, aki Laokoon Filmgroup nevű gyártócégével számos sikeres filmet jegyez, köztük a Tiszta szívvel-t és társproducerként az Oscar-díjas Saul fia-t, ez utóbbi elérhető az Nemzeti Filmintézet streaming platformján, a FILMIO kínálatában.

Stalter Judit már több sikeres európai koprodukción dolgozott, legutóbb a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült a Fekete pók című svájci-magyar középkori misztikus thrilleren, melyben szerepel a Nemzetközi Emmy-díjas Gera Marina.
Az Európa Tanács filmalapja, az Eurimages tavaly 400 000 euró gyártási támogatást ítélt meg Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta rendezésében készülő Műanyag égbolt című magyar-szlovák animációnak és 290 000 eurót a cseh-szlovák-magyar együttműködésben készülő családi mesefilmnek a Tomi, Polli és a ház szellemének.