Idén is a leglátványosabb filmeket hozza el az ATAFF

Október 11. és 16. között az év legkülönlegesebb látványú filmjei versengenek egymással az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál programjában.

A szervezők idén is olyan filmeket tárnak a nagyközönség elé, amelyek nem vagy csak elvétve láthatók a magyar mozik kínálatában. A fesztiválon lesz a szolnoki bemutatója Goda Krisztina Ida regénye című filmjének, amelyet közönségtalálkozó is kísér.

Idén is a leglátványosabb filmeket hozza el az ATAFF

Az izlandi sztárrendező, Hlynur Pálmason: Isten földje (Godland) című filmjében a fiatal és ambiciózus dán lelkész misszionáriusként indul el a Izlandra, mint egyfajta újkori Ígéret Földjére. A kopár, barátságtalan és zord vidéken a küldetése nem csupán az, hogy templomalapító lelki vezetőjévé váljék a távoli sziget délkeleti partszakaszán, hanem fotográfusként dokumentálja is az utazást. A Cannes-ban debütált film történetét a rendező régi fotók alapján alkotta meg.

A locarnói fesztiválon mutatkozott be a Monte Verità című fikciós film, amely egy fiktív karakter – egy bécsi felső középosztálybeli fiatal anya – történetén keresztül mutatja be a hegycsúcson letelepedett, híres 20. század eleji természeti közösségét, ahol művészek, szabadgondolkodók, vegetáriánus életmódot hirdető értelmiségiek éltek együtt. A valóságban is létezett legendás, progresszív közösséget a svájci rendező, Stefan Jäger történelmi valósághoz hű dekorációval, őszintén mutatja be. Az alkotó képzeletbeli karakterén keresztül nyit ablakot egy nem szokványos kultúrközösségre, emellett megmutatja a huszadik század eleji nők helyzetét is.

Négy évvel a BÚÉK bemutatója után regényadaptációval tért vissza a Divinyi Réka-Goda Krisztina alkotópáros. Az Ida regénye forgatókönyvét közösen írták, a filmet Goda Krisztina rendezte, A friss adaptáció Gárdonyi Géza azonos című, 1920-ban, a Pesti Hírlapban, folytatásokban megjelent regényéből készült. A filmet Veszprémben forgatták, az óváros csodásan adja vissza a száz évvel ezelőtti város hangulatát. A film az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon a legjobb tévéfilmnek járó díjat vihette haza.

Eiffel címmel a világhírű építész, Gustav Eiffel életét és legikonikusabb építményének felépítését mutatja be a francia életrajzi dráma. A párizsi Eiffel-torony története a torony tervezésének és építésének pazar jeleneteivel válik izgalmassá a nézők számára.

Ida regényeIda regénye

Az ígéretes cseh pályakezdő, Adam Koloman Rybanský első nagyjátékfilmjét is elhozza a nézőknek a fesztivál. A falu szeme (Somewhere Over the Chemtrails) idén debütált a Berlinálén és egy kis faluról szól, ahol a nyugodt mindennapokat egy rejtélyes autóbaleset, és az abból származó szóbeszéd zavarja meg.

Az utolsó verseny (The Last Race) cseh történelmi sportdráma egy 1913-as síversenyről szól, csak idő kérdése volt, hogy mikor dolgozza fel valaki a megtörtént eseményt. Tomáš Hodan cseh rendező és forgatókönyvíró a barátságról, bátorságról, vágyról és kemény természetről szóló drámát hozott a mozivászonra. A Krkonoše-hegység gerincén zajló versenyen a cseh sísport két úttörője, Bohumil Hanc és Vaclav Vrbata és a német sportoló Emerich Rath vettek részt, és köztudott, hogy ennek a történetnek nem lett jó vége. A filmet az eredeti helyszínen – a – forgatták, ahol egy extrém szélvihar és fagy még hitelesebbé tette a filmet.

Jan P. Matuszynski, Az utolsó család rendezőjének legújabb filmje a Nem hagytak nyomokat (Leave No Traces) a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában debütált, Lengyelország ezt az alkotást nevezte a legjobb nemzetközi film kategóriába a 2022-es Oscar-díjra. A lengyel-cseh-francia filmdráma a lengyel hatalom által eltussolni próbált megrázó eseményt dolgoz fel. 1983 nyarán, Lengyelországban már néhány hónapja felfüggesztették a kommunista kormányzat által korábban bevezetett hadiállapotot, de a rendőrség továbbra is figyelmen kívül hagyja a lakosság jogait. Egy érettségi előtt álló diákot mondvacsinált indokkal előállítottak, majd halálra vertek a rendőrök, a legjobb barátja szeme láttára. A szemtanú hamar az állam ellenségévé válik és döntenie kell: meghunyászkodik, vagy tanúskodik barátja ügyében, és kiáll az igazság mellett, még ha ezzel a saját és szerettei életét kockáztatja is.

A lengyel Egy nő a tetőn (Woman on the roof) főszereplője Mira 60 éves anya, feleség és szülésznő, és úgy tűnik, normális életet él. Egyik napon felkel és úgy kezdi a napját, mint a többit, kitereget bevásárol, megeteti a halait, majd elkövet egy bankrablást. A váratlan tett szétszakítja családját és életét, és kénytelen magába nézni, és felfedezni, min kell változtatnia, hogy teljesebb életet élhessen. Anna Jadowska lengyel rendező filmje egyformán pusztító, személyes, reményteli és szórakoztató. A film a Tribeca Fesztiválon mutatkozott be.

Monte VeritàMonte Verità

A Berberian Sound Studio, a The Duke of Burgundy rendezője, Peter Strickland legújabb munkája – az Ínyenc (Flux Gourmet) – is versenyben van a szolnoki fesztiválon. A Berlinalen bemutatott film a rendezőre jellemző bizarr audiovizuális élményt hozza. A Trónok harca Brienne-jeként ismertté vált Gwendoline Christie vezette kastélyszerű művészeti intézményben ételek elkészítése közben keletkező zajokat manipulálják ASMR-előadássá, miközben a szereplők közötti személyes és művészi feszültségek lassan robbanásig hevítik ezt a különös világot.

Cannes-ban és Karlovy Vary-ban mutatkozott be A favágó története (The Woodcutter Story) című finn film. Pepe a főszereplő idilli élete egy finn faluban néhány nap leforgása alatt a feje tetejére áll, ám látszólag jól van ezzel, mindenben megtalálja a pozitívumot. A finn vidéken játszódó abszurd humorú film rendezője a forgatókönyvíróként is jegyzett Mikko Myllylahti.

A filmeket háromtagú zsűri bírálja el – köztük Deák Kristóf, Oscar-díjas magyar filmrendező, akinek első egész estés filmje, az Unoka idén debütált a mozikban, Jeannine Oppewall többszörös Oscar-nominált amerikai látványtervező, akinek egyik legismertebb munkája Steven Spielberg által rendezett Kapj el, ha tudsz című film, amiért Art Directors Guild díját kapta meg, de dolgozott együtt Robert De Niroval és Clint Eastwooddal is. Szintén a zsűriben ül Szabó Gábor Balázs Béla-díjas operatőr, akinek a Jób lázadása filmjét Oscar-díjra nominálták és dolgozott Zsigmond Vilmossal is.

Az Alexandre Trauner Fesztiválon a 10. játékfilm a legjobb látványtervezés díjáért fog versenyezni október 11-16. között Szolnokon, a díjakat október 15-án adják át.

A fesztivál részletes programja itt érhető el.

A fesztivál a Nemzeti Filmintézet támogatásával valósul meg.

ATAFF Sajtóiroda
Forrás: ataff.hu