Április 30-án, pénteken, 17:30-kor ingyenes online vetítés lesz az Uránia Nemzeti Filmszínház online csatornáján.
2018 óta április 30. a magyar film napja. Ilyenkor filmtörténetünk kezdeteire emlékezünk, valamint a magyar film történeti és kortárs gazdagságát ünnepeljük. Ebből az alkalomból az Uránia a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti Tagozatával és a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívummal együttműködve ünnepi műsorral jelentkezik online csatornáján. A műfajilag sokszínű program a magyar film ritkán látható történeti és kortárs értékeire hívja fel a figyelmet. Első felében három mára klasszikussá vált rövidfilmet vetítünk, Gyöngyössy Imre, Kósa Ferenc és Tóth János alkotásait, majd egy olyan új, a megidézett mesterek munkásságához is kötődő alkotás kerül a virtuális mozivászonra Bicskei Zoltántól, amely Magyarországon először most lesz látható. A folytatásban Siflis Zoltán ismeretterjesztő alkotásával a filmtörténet őskorába megyünk vissza, hogy bepillantsunk egy korai magyar filmes műhely munkájába. A vetítés előtt Gelencsér Gábor filmesztéta mond bevezetőt.