Prikler Mátyás HATALOM címmel készülő filmjére 59,5 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága.
A Hatalom egy képzeletbeli Kelet-Európában játszódó krimi. A történet során, melynek kiindulópontja egy halálos kimenetelű vadászbaleset, egy szlovák miniszter, aki egy brüsszeli poszt legesélyesebb várományosa, egy nyugdíj előtt álló egykori titkosszolgálati ügynök és egy oknyomozó újságíró sorsa fonódik össze.
A szlovák-magyar határ közelében fekvő Gömörön, valamint Pozsonyban és Brüsszelben játszódó történet főbb szerepeiben Hajdu Szabolcs, Jan Kacer, Kormos Mihály és Lucia Kasova lesz látható. A krimi hagyományait követő mozifilm operatőre Pálos Gergely.
Novemberben kezdődik a szlovák-magyar koprodukcióban készülő film forgatása, a stáb Szlovákiában és Bécsben fog forgatni, majd a zenefelvétel és a hangi utómunka Magyarországon készül. Prikler Mátyás szlovákiai magyar alkotó a pozsonyi filmművészeti egyetemen végzett,
diplomafilmje a Köszönöm, jól című dokudráma volt, mellyel meghívást nyert a cannes-i filmfesztivál Cinéfondation programjába 2010-ben.
MPhilms nevű filmgyártó cégének részvételével készült többek között a Délibáb című magyar-szlovák koprodukciós film.
A Hatalom című filmtervvel Prikler korábban sikerrel szerepelt a cannes-i Producers Network szakmai fórumon. Prikler Mátyás új filmje a Proton Cinema részvételével készül, magyar koproducere Petrányi Viktória.
A Filmalap célkitűzései között szerepel a közép-európai koprodukciók szorgalmazása. A Román Filmközpont és a Filmalap a közelmúltban hat koprodukciót támogatott közösen, köztük az Európai Filmdíjas Borbély Alexandra főszereplésével készülő Spirál című lélektani drámát, mely Felméri Cecília első mozifilmje lesz.