VILÁGPREMIER: A TANÚ eredeti, cenzúrázatlan változatát vetítik a cannes-i filmfesztiválon

Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem és Fábri Zoltán Körhinta című alkotásait követően idén már negyedik alkalommal válogatott be a Magyar Nemzeti Filmalap által restaurált magyar filmklasszikust a cannes-i filmfesztivál „Cannes Classics” című hivatalos programja.

Bacsó Péter 1969-ben forgatott A tanú című filmjével, a magyar rendszerváltás után 30 évvel
egy olyan film kerülhet vetítésre, amely a leváltott szocialista diktatúra szimbólumává vált. Az
elkészítése után tíz évre dobozba zárt alkotást 1981-ben vetítették először Cannes-ban, és
ezután 32 országban mutatták be.
A forgatás és a sorozatos leállítások, az egyes jelenetek kivágatása és a hozzáforgatások –
hatalom és művészet jellegzetes egyezkedése volt a hatvanas évek végén.
A fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan korabeli kópia alapján, a digitális technika segítségével
most lehetővé vált az eredeti változat rekonstrukciója. A kivágott részeket – amelyek közül
többnek az eredeti negatívja a Mafilm raktárából került elő hosszú kutatómunka során – a
Filmlabor hiánytalanul be tudta illeszteni filmbe, és „hozzáfényelni” a mindenki által ismert
verzió restaurált anyagához. Ennek köszönhetően most kiváló minőségben lesz látható a
cenzúrázatlan változat.
Az eredeti verzióban, melynek Cannes-ban lesz a világpremierje, látható a Rajk Lászlóra
utaló sötétzárka-jelenet, s az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását
állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel. Ebben a változatban
nem szerepelt a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet,
amelyet a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben.

A film teljeskörű, 4K felbontású restaurálása a Filmalap igazgatóságaiként működő
Filmarchívum és Filmlabor közös munkája, 30 szakember részvételével és a Magyar
Operatőrök Társasága közreműködésével valósult meg.
A Filmalap kezdeményezéseként 2017-ben indított hosszútávú filmfelújítási programnak
köszönhetően évente 25-30 magyar klasszikus film teljeskörű restaurálása készül el.

Bővebben: www.filmarchiv.hu