Az Art-Mozi Egyesület 2016. évi első közgyűlése

2016. február 5-én Debrecenben tartotta első közgyűlését az Art Mozi Egyesület, mely egyben szakmai nap is volt.

A közgyűlés napirendi pontjai:
1.Tájékoztatás az Art Mozi Egyesület munkájáról – előadó Bakos Edit elnök.
2.Döntés a közgyűlés hatáskörébe utalt ügyekről
2.a) Tagfelvétel – kizárás
2.b) Tagdíjak
2.c) A legutóbbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapszabály elfogadása
3. Az art mozis szpot és a mozik műszaki- technikai felmérésének, az adatszolgáltatásnak a helyzete – előadó Sajószegi Gábor a sárospataki A Mozi vezetője, a két projekt előkészítője, gazdája.
4. CICAE Igazgatósági ülésének lehetősége Budapesten – Bíró Tibornak, a CICAE igazgatósági tagjának tájékoztatása.

11.00 Szakmai fórum
1. Az EMMI 2016. évi támogatási tervei – tájékoztatót tart Szedlacsek Emíia, az EMMI Közösségi Művelődési és Művészeti Főosztályának vezetője. Tapasztalatcsere az EMMI pályáztatási gyakorlatáról.
3. Az NKA új szerkezetéből adódó együttműködési lehetőségek a pályáztatásnál.
5. Az NMHH Nemzeti Filmiroda igazgató helyettesének, dr. Pethő Katalin Máriának a tájékoztatója a besorolt art mozik negyedéves jelentései alapján, valamint a mozistatisztikai rendszer helyzetéről, a moziregisztrációval kapcsolatos teendőkről.
14.00 Műemlékavatás Veress Józsefnek, az első művészmozi vezetőjének visszaemlékezése.
14.30 Fogadás,majd részvétel választható programokon.

Megosztom