1928-ban nyitotta meg kapuit az eredetileg Városi Mozgóképszínháznak, majd Vörös Csillagnak keresztelt épület, amely egyike volt Magyarország legrégebbi és legelegánsabb mozijainak. A rendszerváltást követően, 1991. március 15-én kapta a Szivárvány nevet, amelyet a mai napig magán visel. Lamping József kaposvári építész tervei alapján, Horváth Andor mérnök és az Építőipari Rt. építette az eredetileg 821 (jelenleg 343+60) ülőhellyel rendelkező mozi épületét.
Az Art-deco stílus jegyeit viselő épület kellemes hatású belső tere egyiptomi ornamentikával gazdagon díszített. Ugyanis amikor 1920-ban felfedezték Tutanhamon sírját az európai építészettörténetbe újra bevonult az egyiptomi
ornamentika, mint díszítő motívum. Számos Art-deco-s épületet díszítettek akkoriban – főleg mozi épületeket – ezzel a stílussal, megteremtve a „csodavárás” illúzióját. A mozgókép okozta varázs így olvadt össze a fáraók világának misztikumával. Az épület külső homlokzatán is megjelennek az egyiptomi építészet ornamentikai elemei, díszítései (pld. Oszlopfők). Szép alkotás a főbejárat feletti üvegablak, meglepő a Napóleon sapkát utánzó előtető. Az épület 2009 óta országosan védett, műemlék. 2010-ben az épület teljes felújításon esett át. Jelenleg az intézmény fentartója Kaposvár Megyei Jogú Város és az Együd Árpád Kulturális Központ.
A Szivárvány Kultúrpalota 2012. december óta regisztrált art mozi és az „art”mozi hálózat tagjaként működik. Az intézmény programjainak gerincét a filmvetítések adják, vegyesen európai, magyar és amerikai alkotások. Fontosnak tartjuk a filmes kultúra, és az igényes filmek népszerűsítését, így a mozi szinte kizárólag csak művészfilmeket, illetve igényes közönségfilmeket, alkalmanként alternatív tartalmakat játszik, amiből kivételt jelentenek a gyerekeknek ajánlott szórakoztató filmek. A mozi ad helyet az ország egyik legnagyobb filmklubjának, aminek jelenleg több mint 500 állandó bérletes tagja van.
Műszaki – technikai paraméterek:
A terem: Az épület egy teremmel rendelkezik. A befogadóképessége 343 fő, de ezen felül nagyjából 60 pótszék elhelyezésére is lehetőség van. A székek mindegyike kárpitozott és karfával ellátott. Az előtérben jegyeladó rendszerrel felszerelt pénztár és büfé-kávézó üzemel. Vetítőgépek: Az épületben már eredetileg is külön vetítő-gépház került kialakításra: Christie Solaria CP2210 DCI kompatibilis digitális vetítőgép + Dolby DSS200 szerver (2013. Júliusától) Meopta 5XB 35mm-es hagyományos vetítőgép és torony Hitachi CP-x809 projektorral kombinált E-Cinema rendszer 1Szivárvány Kultúrpalota
Vászon: A terem fehér színű, 980×590-es méretű motoros, felhúzható vetítővászonnal lett felszerelve. Maszkolás Scope és Flat, a képarány takaró függönyök segítségével manuálisan állítható.
Hang: A felújítás során a teremben 5.1-es hangrendszer került kialakításra, rendszerhez a szükséges erősítőkkel és végfokokkal. A vetítőgépet egy Dolby CP500 processzor szolgálja ki, ami alkalmas Dolby Digital 5.1 üzemmódban való működésre.
7400 Kaposvár Noszlopy G. u 5-7.
Tel./Fax: +36-82/510-892
E-mail: mozi@szivarvanykulturpalota.hu